Programok havi tervezete

2025. január 

Bár még tart az "Álomidő" - de nyugalmasabb jógaórákkal, a teremtések előtti elengedést segítő hangtál meditációval finoman nyitogatjuk a Léleksziget ajtaját.
A csendek segítenek meghallani lelked hangját, az álmodozással magadhoz ölelheted a vágyott jövőt.Január 20.-ától már az új helyre (Zrínyi utca 10.) invitállak, hogy lassacskán visszatérjünk, s össszehangoljuk belső világunkat a körölvevő világgal.Várakozzással, izgalommal telve nagy nagy szeretettel várlak továbbra is a Lélekszigeten.

Új év, új helyszín

Az élet folyton változik és benne mi is változunk. 

Van, hogy a körülményeinkben érzékeljük, s hogy jól élhessük meg, hogy komfortosan belehelyezkedhessünk: alakulunk, illeszkedünk. Azután van, amikor belőlünk fakad a változásra való igény: fejlődünk, módosul a fókusz és egyszer csak a bennünk csírázó változás teret követel magának.
Bennem egy ideje kopogtat az érzés, hogy a Léleksziget önállóan működhessen, hogy mindaz amit együtt megélünk méltó, saját teret kapjon. A kopogtatás pedig ajtót nyitott egy lehetőségre.
Így lezárult egy korszak a Léleksziget és az én életemben, de – ahogy ez lenni szokott- ez valami Új születését eredményezte. Lehetőségem nyílik nem csupán az eddigi jógaórákat, hangtál meditációkat folytatni, hanem további- már egy ideje készre érlelt- programokat is elővezetni. Természetesen a Lélek-Mag és a Holdkör alkalmai is elérhetőek maradnak, csak úgy mint a kezelések, hangolások.

Újbóli találkozásunkra kicsit még várni kell. Elkapott egy keményebb influenza, segítve az emlékezést arra, hogy a tél az elvonulás ideje a világtól, mialatt erőforrásainkat szem előtt tartva, beosztjuk azokat. " A növények és az állatok sem harcolnak a tél ellen; nem tesznek úgy, mintha semmi sem történt volna, nem próbálják meg ugyanazt az életet élni, mint nyáron.Felkészülnek.Alkalmazkodnak." (Katherine May)
A nagy átalakulás, változás most ebben az elvonulásomban történik.

Te pedig kedves, az Óesztendő és Újesztendő határán szánj időt magadra, engedd magad hangolódni, szépülni… röpke szünet a csend-időben. Az örömtüzek fényébe nézve engedj magadnak emlékezést, engedd peregni szemeid előtt az elmúlt éved könyvének lapjait… légy hálás, nyisd meg szíved a megbocsájtás érzésének, engedj magadnak büszkeséget, megelégedettséget…ünnepeld meg Magadat is!
Majd az ünneplés után enged visszatérni lelked az "Álomidő" szakaszába, hogy képes légy befelé figyelni, hogy meghalld szíved vágyát! A magadnak megengedett csöndben lehetőséged nyílik meghallani lelked suttogását; az érzelmeket, vágyakat, gondolatokat- melyeket megmutat. A figyelem ideje ez, kérj ösvényeket, lehetőségeket, melyek támogatnak céljaid, vágyad elérésében. S ha itt az ideje a magok elvetésének, akkor lesz ideje a fogadalmaknak és a teremtésnek.
A szeretetteljes, szíved melengető Karácsony-napok után egymásra figyelő, sok mosollyal és nevetéssel, öleléssel színezett, vágyott tettekkel teljessé váló Újesztendőt kívánok!
Kívánom, hogy engedd szereteted Magad felé is irányulni és ismerd fel azt, hogy szeretve vagy!Ne feledd, 2025-ben 365 nap és ugyanennyi lehetőség áll előtted!

Köszönöm, hogy velem töltötted ezt az évet is, köszönöm a figyelmed, a hűséged, köszönöm mindazt a gondolatot, érzelmet, melyet velem megosztottál.
Várlak szeretettel 2025. január 20.-tól a már megszokott órarend szerint- akár jógáznál, akár Önmagad megismerése a cél- az új címen: Zrínyi utca 10.
Megköszönve eddigi bizalmatokat, szeretettel remélem, hogy továbbra is velem tartotok és Ti is annyira fogjátok szeretni a megújult Lélekszigetet, mint én!
BOLDOG ÚJESZTENDŐT KÍVÁNOK.

2024. Október

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm.

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal és a HOLDKÖR jóga programok 2-6 fővel zajlanak.

VÁRLAK SZERETETTEL!

2024. Szeptember

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm.

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal és a HOLDKÖR jóga  programok 2-6 fővel zajlanak.

VÁRLAK SZERETETTEL!

NYÁRI SZÜNET

Kedves Vendégeim,

Augusztusban én is szabadságra megyek, a programok szünetelnek.
Holdkör jógán azonban augusztusban is várlak szeretettel (08.27. kedd: 16.30- 18.30).

Szeptember 2.-tól a megszokott rendben, teljes órarenddel folytatjuk.

Ragyogó, pihenéssel, nyaralással, feltöltődéssel teli szép augusztust kívánok!

2024. Július

Kedves Vendégem,

beköszöntött a nyár, a szünet, a szabadság és a forróság- a Lélekszigeten is. Júliusban még lesznek órák, bár kevesebb óra lesz látogatható. Továbbá előfordulhatnak lemondások- az eddigi tapasztalataim alapján a délutáni órák az érintettebbek. 

Továbbra is fontos, hogy a jógaórákra és programokra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm.

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal programok 2-6 fővel zajlanak.

Várlak szeretettel.

2024. Június 

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm.

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal programok 2-6 fővel zajlanak.

!Június 19.-én még lesz SZENIOR JÓGA!

A nyári szabadságokra,extrém meleg időszakokra való tekintettel, kérlek figyeld az aktuális kiírásokat- előfordulhatnak változások!

VÁRLAK SZERETETTEL!

2024. MÁJUS

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm.

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal programok 2-6 fővel zajlanak.

VÁRLAK SZERETETTEL!

2024. ÁPRILIS

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm.

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal programok 2-6 fővel zajlanak.

A Lélek-Holdkörben első alkalmmal, április 16.-án kedden 16.30-tól várlak Benneteket (a szombati alkalom így nem lesz).

VÁRLAK SZERETETTEL!

Program tervező            2024. március

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm.

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal programok 2-6 fővel zajlanak.

VÁRLAK SZERETETTEL!

Program tervező            2024. február   

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
a
 kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal programok 2-6 fővel zajlanak.

VÁRLAK SZERETETTEL!


Program tervező              2024. január

Kedves Vendégem,

kérlek, hogy minden jógaórára és programra jelentkezz be, illetve jelezd azt is, ha mégsem jössz! Lemondásodat legkésőbb a kezdés előtt 3 órával tedd meg, ellenkező esetben a bérletedből levonásra kerül az alkalom. Megértésedet köszönöm

A jógaórák legalább 3, legfeljebb 12 fő részvételével kerülnek megtartásra.
Az Esszenciális Hangfürdő 3-14 fővel,
A kiscsoportos Tibeti Hangtálmeditáció és a Lélekkapcsolat- Magaddal programok 2-6 fővel zajlanak.

Várlak szeretettel!

Év végi szünet a Lélekszigeten

Kedves Vendégeim,

Idén az utolsó jógaóra, december 19.- én 16.30-tól lesz. 
Ezután január 7.-ig szabadságon leszek.

Gyönyörűséges, szívet melengető Karácsonyt kívánok! Legyen olyan az Ünnep, amilyennek megálmodtad!

2023. December

Kedves Vendégeim,

Íme az decemberi lehetőségek a Lélekszigeten.

A programokra kérlek jelentkezz be, illetve ha mégsem érkezel, aznap reggel 7.00-ig; a reggeli programokat előző este 19.00-ig van lehetőséged lemondani,ellenkező esetben a bérletből lehúzásra kerül / ki kell fizetned az adott alkalmat.

A 28.-i jógaóra opcionális, kérlek mindenképpen érdeklődj mielőtt elindulsz. :)

Megértéseteket köszönöm.

2023. NOVEMBER

Kedves Vendégeim,

Íme az novemberi lehetőségek a Lélekszigeten.

A programokra kérlek jelentkezz be, illetve ha mégsem érkezel, aznap reggel 7.00-ig; a reggeli programokat előző este 19.00-ig van lehetőséged lemondani,ellenkező esetben a bérletből lehúzásra kerül / ki kell fizetned az adott alkalmat.

Megértéseteket köszönöm.

A Tere- fere kuckó / beszélgetős programunkkal idén utoljára várunk minden kedves érdeklődőt.

2023. OKTÓBER

Kedves Vendégeim,

Íme az októberi lehetőségek a Lélekszigeten.

A programokra kérlek jelentkezz be, illetve ha mégsem érkezel, aznap reggel 7.00-ig; a reggeli programokat előző este 19.00-ig van lehetőséged lemondani,ellenkező esetben a bérletből lehúzásra kerül / ki kell fizetned az adott alkalmat.

Megértéseteket köszönöm.

A Tere- fere kuckó egy új lehetőség: minden hónapban egyszer beszélgetős programmal várunk minden kedves érdeklődőt.

2023.szeptember


Kedves Vendégeim,

Az augusztusi pihenés után, szeptemberben a megszokott, változatos lehetőségekkel várlak Benneteket a Lélekszigeten.

JÚLIUSI órarend

Kedves Vendégeim,

a Lélekszigetre is betört a nyár, júliusban és augusztusban kevesebb jógalehetőség lesz, de minden héten találtok, reggeli, déluzáni és esti órát is.

Az órákat legalább 3 fő jelenlétével tartom meg (a Kismama jógát 2 fő jelenlétével), ezért továbbra is kérem, hogy jelezzétek részvételi szándékotokat és azt is, ha mégsem jöttök!
!!! A lemondásokat a jógaórák előtt legalább 3 órával tegyétek meg, elenkező esetben a bérletből lehúzásra kerül az alkalom.!!!

Várlak Benneteket szeretettel.

(Mindenképpen látogass el a Facebook oldalra mielőtt elindulsz jógázni, az esetleges elmaradásokat ott közzéteszem.) 

KISMAMA ÓRÁK JÚNIUSBAN

A Kismama jóga órák júniusban- a tervezettel ellentétben- ELMARADNAK.

2023. JÚNIUS

Kedves Vendégeim,

A Kismama jóga iránt érdeklődőket kérem, figyeljék a heti kiírásokat, mert az orvosi vizsgálatok függvényében átkerülhet másik napra (általában csütörtök).

Június 13.-án a Gerincjóga (9.00- 10.30) elmarad. Köszönöm a megértéseteket.
A Szenior jóga óra június 14. (utolsó óra) után szünetel, a következő lehetőség szeptemberben lesz. Természetesen a többi óratípus nyáron is látogatható.

Esszenciális Hangfürdőn június 17.-én (szombaton) várom az érdeklődőket, a KÖZVETÍTŐ archetípussal zengenek majd a tálak.

Az órákra és a programokra bejelentkezés szükséges!

2023. MÁJUS


Kedves Vendégeim,

Májusban az Esszenciális Hangfürdő kivételesen KEDDEN lesz.

A Kismama jóga iránt érdeklődőket kérem, figyeljék a heti kiírásokat, mert az orvosi vizsgálatok függvényében átkerülhet másik napra (általában csütörtök).

Május 10.-én a Szenior jóga; május 16.-án a Gerincjóga elmarad. Köszönöm a megértéseteket.

Az órákra és a programokra bejelentkezés szükséges!

ÁPRILISI ÓRAREND

A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a "Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.                      A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be, illetve jelezd ha mégsem jönnél!


 

2023. MÁRCIUSI ÓRAREND

A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a " Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.

A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be, illetve jelezd ha mégsem jönnél!



2023. FEBRUÁRI ÓRAREND

Februárban a következő programokkal várlak Benneteket.

A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a " Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.

A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be, illetve jelezd ha mégsem jönnél!



!! PROGRAMVÁLTOZÁS !!

Kedves Vendégeim, betegség miatt később kezdjük az évet. Kérem figyeljék a friss kiírást a kezdésről. Köszönöm a megértést.

Kedves Vendégem!


December 21.-től január 5.-ig a Léleksziget is bezárja kapuit. Az elcsendesedés időszaka ez, szánj időt magadra Te is, engedd magad hangolódni, szépülni, tervezgetni. Engedd magad befelé figyelni, hogy meghalld szíved vágyát, engedj magadnak büszkeséget és megelégedettséget. 
Mindennek meg van a maga ideje.... a jelen időszak "Álomidő". Érdemes hát megengedni Magadnak a csöndet, hogy lehetőséged legyen meghallani lelked suttogását és azt, hogy milyen érzelmeket, gondolatokat, vágyakat mutat meg. Nem a teremtés és a fogadalmak ideje van, hanem a figyelemé. Kérj lehetőségeket, ösvényeket, melyek segíthetnek céljaid, vágyaid elérésében. Légy türelmes, s ha itt az idő vesd el a magokat.

Szívet melengető, ragyogó Karácsonyt és nagyon boldog Újesztendőt kívánok Neked, sok- sok mosollyal, öleléssel, egymásra figyeléssel, tettekkel, Magad felé irányuló szeretettel és annak a felismerésével, hogy szeretve vagy!

Köszönöm, hogy ezt az évet velem is töltötted, köszönöm a figyelmedet, hűségedet, köszönöm a megosztott gondolatokat és érzelmeket. Várlak  2023-ban is szeretettel akár jógáznál, akár önmagad megismerése a cél.

2022. DECEMBER

Decemberi programok a Lélekszigeten:
Hétfőnként 18.30- 20.00 HATHA JÓGA
- 12.05. Jóga a férfi- női egyensúlyunk megőrzéséért.
- 12.12. Csillagjegy jóga: NYILAS
- 12.19. Csakrajóga: Torokcsakra
Keddenként 9.00- 10.30 GERINCJÓGA
(12.06./ 12.13./ 12.20)
Szerdánként 9.00- 10.30 SZENIOR JÓGA
(12.07./ 12.14.)

Csütörtökönként 16.30- 18.00 GERINCJÓGA
(12.01./ 12.08./ 12.15.)
Csütörökönként 18.30- 20.00 Csakrajóga
(12.01. Szakrális csakra/ 12.08. Napfonat csakra/ 12.15. Szívcsakra)
12.02. (péntek) 18.30- 20.00 Szívfényjóga és Hangtál meditáció
12.13. (kedd) 16.30- 19.30 Lélekkapcsolat- Magaddal
12.17. (szombat) 9.00-12.30 Szív-tér jóga
12.17. (szombat) 17.00- 18.00 Esszenciális Hanfürdő
12.20. (kedd) 18.00- 19.30 Fényjóga meditációval és Hangfürdővel
12.29. (csütörtök) 16.30- 18.00 Csakrajóga: 3. szem és Koronacsakra

Téli szünet előtti programok

Szív-Tér jóga
12.17.
9.00-12.30
Ezen a jógaórán megnyitjuk és tisztítjuk a szívben rejlő szakrális teret. A szívünkbe nem mindig könnyű a megérkezés, hiszen ehhez meg élnünk az érzelmeinket: rájuk nézni, elmerülni bennük, kapcsolódni hozzájuk.
A kapcsolódáshoz a Yin jóga technikáját, meditációt és különböző gyakorlatokat hívunk segítségül.Hozzájárulás 5000 ft, jelentkezési határidő december 15.,
a részvétel regisztrációhoz kötött, melyet itt https://www.facebook.com/katibarcs/events ,
üzenetben is megtehetsz.

Sok szeretettel várunk Hegedűs Nórival  egy különleges év végi programra. 

Ezen a programon megnyitjuk szívünket a Téli napfordulóra, a Fény ünnepére és a Karácsony energiájára.

Egy varázslatos alkalom Fényjógával, meditációval, hangtálak zengetésével, hangszerek kíséretében, ahol felkészítjük szívünket a csodák érkezésére és befogadására.                  Nyitjuk magunkat a szeretet magasabb rezgése felé, elengedjük az egész évben felhalmozott nehéz energiákat, hogy a szívünk megtisztulva léphessen az új évkörbe.
Különleges egyedi alkalom lesz ez, melyet már mi is nagyon várunk.

A program házigazdái: 
Hegedűs Nóra Szívfényébresztő, jógaoktató és jómagam.

A Személyes részvétel esetén a létszám korlát miatt; online csatlakozásnál pedig a link kiküldése miatt- szükséges a bejelentkezés!  

//Jelentkezési határidő: 12.18. (vasárnap) 19.00//

A program díja: 6000 ft/ fő. 

Várunk Benneteket szeretettel.

2022. NOVEMBER

Novemberi lehetőségek a Lélekszigeten.

https://joga-katival-belvarosi-jogakucko-szolnok.cms.webnode.hu/arlista/

Szeretettel várom a kedves Érdeklődőket! 

2022. OKTÓBER

Kedves Vendégeim,

a gazdasági körülmények alakulása miatt, 2022. november 1.-től áremelés várható a jóga stúdióban. Bérleteket a jelenlegi áron 2022.október 31.-ig tudtok vásárolni a Lélekszigeten.

https://joga-katival-belvarosi-jogakucko-szolnok.cms.webnode.hu/arlista/

A keddi Női órák a megszokott kivitelezésben október 1-től  (határozatlan ideig) szünetelnek.
Keddenként több alkalmas tematikus jóga kurzusokkal  és tréningekkel várlak Benneteket.


Szeptemberi órarend a Lélekszigeten

Kedves Vendégeim,

Íme a szeptemberben várható programok.



Kedves Vendégeim, 
íme az augusztusi lehetőségek: 

Eljött a nyári szünet ideje. 
Aki teheti, jógázzon ezidő alatt is! Akár néhány kör napüdvözlést (tudod, ráérősen, tisztelve a nap erejét), akár napi 2 perc mardzsarival könnyíts a gerinceden.
Vagy az
online csoporthoz csatlakozva is van lehetőséged jógázni. Ehhez kérd a csatlakozásod ( a Facebook-on) a Karantén jóga Katival ( már kértem a névváltoztatást, de nem tudom mikor lép életbe: Léleksziget online jóga) csoportba. 2500 ft/ hó a tagság. Bérleteseknek 2 alkalom lehúzásával is kiváltható, esetükben 5 hét a felhasználási időszak.Igyekszem friss videókat is feltenni, addig is találtok órán rögzített gyakorlást és csendesebbeket is, illetve 1,5 órásat és rövidebbeket. ( Ha bármi nem világos,  messenger elérhetőségem: Kati Barcs!)
Aki velem egyidőben nyaral, annak pihentető, kikapcsoló, búfeledő, feltöltő üdülést, lazítást kívánok. A dolgozóknak pedig lehetőséget a nyári örömök élvezetére vagy éppen a "hűs" lakásban pihenésre.Gyönyörűséges augusztust kívánok!
Augusztus 15. -től folytatjuk.
(Szeptemberig a Női és a Szenior órák szünetelnek.)

Kedves Vendégeim!

Júliustól néhány óra szünetel.

A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a " Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.

A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be, illetve jelezd ha mégsem jönnél!

A program változtatás jogát fenntartom.

Kedves Vendégeim,

Júniusban a következő programokkal várlak Benneteket. 

A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a " Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.

A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be, illetve jelezd ha mégsem jönnél!

A program változtatás jogát fenntartom.

Kedves Vendégeim!

Májusban a következő programokkal várlak Benneteket. 

A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a " Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.

A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be, illetve jelezd ha mégsem jönnél!

Kedves Vendégeim,

Áprilisban a következő programokkal várlak Benneteket. Tovább bővül a választható órák mennyisége és szombatonként is érdemes ellátogatni a Lélekszigetre.

A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a " Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.

A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be, illetve jelezd ha mégsem jönnél!


Kedves Vendégeim,

Márciusban a következő programokkal várlak Benneteket. Tovább bővül a választható órák mennyisége és szombatonként is érdemes ellátogatni a Lélekszigetre.
A kurzusokról, tréningekről bővebb tájékoztatást a " Programok, tanfolyamok" fülre kattintva találsz.

A létszám minden programon limitált, ezért kérlek jelentkezz be,        illetve jelezd ha mégsem jönnél!

KÖZLEMÉNY
Kedves Vendégeim, 
betegség miatt a jógaórák és egyéb programok 01.20- 01.28.-ig elmaradnak.

2022.

Kedves Vendégeim,

2022-ben az első jógaórák január 6.-án lesznek:
- 9.00- 10.30 Gerincjóga
- 16.30- 18.00 Gerincjóga
- 18.30- 20.00 4 ELEM jóga- Föld

Február 1.-től némiképp emelem az árakat, a változás az 'Árlistában' követhető.

Várlak Benneteket 2022-ben is szeretettel!

KEDVES VENDÉGEIM!

2021. az ingadozás éve volt.
Ez az esztendő is hozott visszavonulást, szabadságot, hozott indulatokat, globális egyet- és egyet nem értést, veszteségeket, felismeréseket és érzelmeket.
2022 derűsebb jövőt ígér, a 6-os év-szám az eredmények begyűjtéséről szól. Az új kezdetben viszontláthatjuk mindazt, amit az elmúlt években másokért és magunkért tettünk.

Mindennek meg van a maga ideje.... a jelen időszak "Álomidő". Érdemes megengedni Magadnak a csöndet, hogy lehetőséged legyen meghallani lelked suttogását és azt, hogy milyen érzelmeket, gondolatokat, vágyakat mutat meg. Nem a teremtés és a fogadalmak ideje van, hanem a figyelemé. Kérj lehetőségeket, ösvényeket, melyek segíthetnek céljaid, vágyaid elérésében. Légy türelmes, s ha itt az idő vesd el a magokat.

Nagyon boldog Újesztendőt kívánok Nektek, sok- sok mosollyal, öleléssel, egymásra figyeléssel, tettekkel, Magatok felé irányuló szeretettel és annak a felismerésével, hogy szeretve vagytok!

Köszönöm, hogy ezt az évet velem is töltöttétek, köszönöm a figyelmeteket, hűségeteket, köszönöm a megosztott gondolatokat és érzelmeket. Várlak Benneteket 2022-ben is szeretettel akár jógáznál, akár  önmagad megismerése a cél.

Mindannyiunknak áldott 2022-es évet kívánok!

Téli szünet a Lakshmi-ban

Kedves Vendégeink,

Tudomásul véve az Adventtel járó csendülés igényt és a járványhelyzet miatti visszavonulást, decemberben az órarendben is kevesebb órából tudtok szemezgetni.

December 13. (hétfő) 18.30- 20.00 4 elem jóga- TŰZ
December 14. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
December 16. (csütörtök) 16.30- 18.00 Gerincjóga

December 20. (hétfő) 18.30- 20.00 Holdfény jóga
December 21. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
December 21- (kedd)  16.30- 18.00 Jóga együtt

Előreláthatóan 2022. január 10.-én nyitunk, órarendet az igények felmérése után teszek ki.

2021. Október

Jógaórák, programok

Jógaórák:

HÉTFŐ: 9.00- 10.30 Gerincjóga
HÉTFŐ: 18.30- 20.00 Hatha jóga

KEDD: 9.00- 10.30 Gerincjóga
KEDD: 16.30- 18.00 Női jóga

SZERDA: 9.00- 10.30 Szenior jóga

CSÜTÖRTÖK: 9.00- 10.00 SunFLOWer (Jóga flow)
CSÜTÖRTÖK: 16.30- 18.00 Gerincjóga
CSÜTÖRTÖK: 18.30- 20.00 Tematikus jógaóra

Programok:

Október 1. / 8. /15. Alapozó jóga kurzus
Október 9. 9.00-12.00 Női ÚJHOLD Workshop
Október 12. 16.30-19.00 Lélekkapcsolat- Magaddal (kiscsoportos önismereti foglalkozás)
Október 26. 18.30-19.30 Esszenciális Hangfürdő


2021.SZEPTEMBER

Újra teljes üzemmódban vár a Lakshmi

Kedves Vendégeim,

Véget ért a nyár, így szeptember 13.-tól 
 minden jógaóra újra látogatható.
Bejelentkezés továbbra is szükséges,     
az órákat legalább 3 fő részvételével tartom meg.
(A csillaggal jelőlt órák még szünetelnek, de ahogy megnő az érdeklődés, nyomban indulnak.)
HÉTFŐ: 9.00- 10.30 Kismama jóga ***
HÉTFŐ: 18.30- 20.00 Stresszoldó jóga
KEDD: 9.00- 10.30 Gerincjóga
KEDD: 16.30- 18.00 Női jóga
SZERDA: 9.00- 10.30 Szenior jóga
CSÜTÖRTÖK: 9.00- 10.00 Jóga flow
CSÜTÖRTÖK: 16.30- 18.00 Gerincjóga
CSÜTÖRTÖK: 18.30- 20.00 Tematikus jógaóra

Szeptemberi programok: 

09.04. (szombat) 10.00- 12.30 Jóga workshop: Hangolódj az őszre
09. 17. (péntek) 16.30- 19.00 Alapozó jóga kurzus (5 egymást követő pénteken)
09.25. (szombat) 9.00- 15.00 Női jóga workshop  
09.30. (csütörtök) 18.30- 19.00 Esszenciális Hangfürdő  

!!!NYÁRI SZÜNET!!!

2021. JÚLIUS 19.-SZEPTEMBER 12.-IG

Július 20. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
Július 20. (kedd) 16.30- 18.00 Gerincjóga/ Női jóga
Július 21. (szerda) 18.30- 20.00 Hatha/ Tematikus jóga

Július 26. (hétfő) 18.30- 19.30 Esszenciális Hangfürdő
Július 27. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
Július 27. (kedd) 16.30- 18.00 Gerincjóga/Női jóga
Július 28. (szerda) 18.30- 20.00 Hatha/ Tematikus jóga

Augusztus 10. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
Augusztus 10. (kedd) 16.30- 18.00 Gerincjóga/ Női jóga
Augusztus 11. (szerda) 18.30- 20.00 Hatha/Tematikus jóga

Augusztus 23.(hétfő) 18.30- 19.30 Esszenciális Hangfürdő
Augusztus 24. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
Augusztus 24. (kedd) 16.30- 18.00 Gerincjóga/ Női jóga
Augusztus 25.(szerda) 18.30- 20.00 Hatha/ Tematikus jóga

Augusztus 31. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
Augusztus 31. (kedd) 16.30- 18.00 Gerincjóga/ Női jóga
Szeptember 1. (szerda) 18.30- 20.00 Hatha/ Tematikus jóga
Szeptember 2. (csütörtök) 16.30- 18.00 Gerincjóga

Szeptember 6. (hétfő) 18.30- 20.00 Hatha jóga
Szeptember 7. (kedd) 9.00- 10.30 Gerincjóga
Szeptember 8. (szerda) 9.00- 10.30 Szenior jóga
Szeptember 9. (csütörtök) 16.30- 18.00 Gerincjóga

Jógaórák és kezelések május 3.-tól


Kedves Vendégeim,

Csökkentett óraszámban és korlátozott létszámmal, de folytatódnak a jógaórák a Lélekszigeten.

Az órák és a kezelések az érvényben levő rendelkezések betartásával látogathatóak.

Sajnos ebben  a faramuci helyzetben ez a lehetőség adatik. Remélem, minél többetekkel találkozunk és kívánom, hogy  minél hamarabb rendeződjenek a körülmények!

Amennyiben nincs lehetőséged személyesen megjelenni, az online lehetőség továbbra is adott. Az erre a célra létrehozott csoportban csütörtökönként 16.30-18-00-ig élőben tudunk együtt jógázni. Mostantól a jógateremből, a jógaórán lesz a bejelentkezés. (Természetesen a videót később is használhatod.) 

Várlak Benneteket szeretettel!

Frissek

Karantén időszak 2021. 03.08.-tól


Kedves Vendégeim,

A legújabb rendelkezések miatt, sajnos ismét szünetelnek a csoportos jógaórák.

Március 22.-ig minden más csoportos program is elmarad, illetve későbbi időpontra tolódik. Erről itt és a Facebook: Léleksziget- Jóga Katival oldalon is találtok tájékoztatást.

Az online órák továbbra is elérhetőek, csütörtökön 16.30- 18.00- ig élőben, ha más időpont lenne alkalmas a Karantén csoportban fent levő videókközül választhatsz, amikor megfelelnek a körülmények.
Amennyiben csatlakoznál a csoporthoz, hívj: 20/2986708

Továbbra is kitartást kívánok, remélem minél hamarabb találkozhatunk újra!

2021. Nyitvatartási rend

Kedves Vendégeim,

Január 4.-től is várlak a jógaórákon!

Hétfőn 17.30- 19.00
Kedden 9.00- 10.30
Csütörtökön 16.30- 18.00

Ezeken az órákon továbbra is maximum 6 főt tudok fogadni. Evvel a létszámmal biztosítani tudom a személyes teret mindenki számára.
A matracok és a terem fertőtlenítése a továbbiakban is fontos része az óvintézkedéseknek. 

Amennyiben inkább otthon jógáznál, szerdánként 17.00-18.30-ig ONLINE lehetőséget is biztosítok. Illetve egyéni jógaóra is igénybe vehető.

ADVENT

2020 DECEMBER

Kedves Vendégeim!

Először a vírus vont ki a forgalomból, utána a vírus helyzetben kiadott rendeletek, így idén jógaórán személyesen már nem tudunk találkozni. December 17.-től  az egyéni kezeléseket is szüneteltetem.

Természetesen az online jógaórákat folytatjuk. Ezeken is szeretettel várlak Benneteket! (A Léleksziget- Jóga Katival Facebook oldalon megtalálhatóak a kapcsolódás feltételei.)

Mindannyiótoknak Békés, nagyon Boldog, egymásra figyelős, Magatokat szeretős, Csodás Ünnepet kívánok!

Kívánom, hogy legyen időtök észre venni mit adott ez az év, mi az amit tovább vinnétek Magatokkal a következő időszakra. Amit képes vagy Magad mögött hagyni- hagyd el; ha ezt nehézkesnek érzed- gondold át, mit ad Neked, illetve, hogy mi kellene ahhoz, hogy le tudd tenni.

Szeretettel kívánok Nektek olyan Újesztendőt, amilyenre vágytok!


Kedves Vendégeim!

Mivel városunkban is fokozódni látszik a járványhelyzet, a segítségeteket kérem a jógaórák zökkenőmentes lebonyolítása érdekében.
Kérlek Benneteket, hogy - tiszteletben tartva egymás véleményét a vírussal kapcsolatban - ha nem érzitek jól magatokat (láz, megfázásos tünetek, stb.), felgyógyulásig ne látogassátok az órákat!
Amennyiben a környezetedben (munkahely , iskola, család, edzőterem) van igazolt beteg, akkor 2 hétig ne látogasd az órákat!
Természetesen senkit nem kötelezhetek erre, de megköszönöm, ha informáltok erről. Tisztában vagyok vele, hogy addig sem volt evvel probléma, amíg ez a vírus nem ütötte fel a fejét, de annak érdekében, hogy a lehető legtovább - ha minden jól alakul folyamatosan- nyitva tudjunk tartani, talán jó, ha fokozott óvatossággal kezeljük a helyzetet.

Lehetőségeinkhez mérten továbbra is fertőtlenítjük a Lélekszigetet, szellőztetünk, illetve marad a matrac módszer: mindig ugyanazt a matracot használhatod. Természetesen, akinek komfortosabb a saját matraca, nyugodtan hozza magával. (Maradhat a jógateremben, garantálom, hogy más nem fogja használni.)
Ha óra után, feltekerés előtt lefújod a matracodat a teremben elhelyezett fertőtlenítővel és áttörlöd a bekészített törlőruhával, nagyon hálás leszek. Ha erre nincs időd, kérlek hagyd a matracod a földön, én elvégzem a fertőtlenítést.
A bejárati ajtó mellett találtok fertőtlenítő folyadékot, ezt is bátran használjátok.

Ami még fontos lehet!

Azért, hogy tartani tudjuk az előírt távolságot, újra 8 főt tudok 1-1 órán fogadni.
Viszont, minimum 3 fő részvétele szükséges!
Tervezem, hogy (a csütörtöki flow és a hétfői Kismama jóga kivételével) minden órát megtartok.

Kedd- Szerda: 9.00- 10.30
Hétfő- szerda: 18.30- 20.00
Kedd- csütörtök: 16.30- 18.00

Mostantól konkrétan jelezzétek nekem, hogy jönnétek órára, ebben a helyzetben nem vált be az, hogy adotti időben szoktál jönni és szólsz ha mégsem! Ami a lemondásokat illeti: ha van rá lehetőség, a délelőtti órákat előző este, a délutáni és esti órákat aznap délelőtt 10.00- ig jelezzétek! Erre azért van szükség, hogy ha nem jön össze a létszám, értesíteni tudjam a tagokat.
Ami még ide tartozhat: Megértem ha ebben az időszakban bátortalanabb vagy, ami a jógaórák látogatását illeti. Nincs evvel baj, hallgass a megérzéseidre! Arra kérlek Benneteket, amennyiben határozatlan ideig nem jöttök, jelezzétek nekem, hogy tudjam az órákat tervezni/ rendezni.
Ha tovább erősödik a járvány, lehet, hogy kevesebb óra lesz-ameddig a helyzet megkívánja. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg
 - akinek erre lehetősége van- nyugodtan lépegessetek át az órák között. (Ha a Női órán túlsúlyba kerülnek a Gerincjógások- megoldjuk  és minden órát az aktuális  résztvevőkhöz igazítok)


MEGÉRTÉSETEKET KÉREM ÉS KÖSZÖNÖM.
REMÉLEM MINÉL HAMARABB TÚL LESZÜNK EZEN- EGYÜTT!

SZERETETTEL: KATI

Jógaórák szeptember 07.-től


HÉTFŐ
9.00- 10.30 Kismama jóga**
18.30- 20.00 Hatha jóga

KEDD
9.00- 10.30 Gerincjóga
16.30- 18.00 Női jóga

SZERDA
9.00- 10.30 Szenior jóga
18.30- 20.00 Tematikus jógasorozatok

CSÜTÖRTÖK
8.00- 9.00 Jóga flow**
16.30- 18.00 Gerincjóga

**: Ezek az óratípusok bizonytalan ideig szünetelnek.

Nyár végi jógaórák a Lélekszigeten

Augusztus 17. Hétfő: 18.30- 20.00 Hatha jóga
Augusztus 18. Kedd: 9.00- 10.30 Gerincjóga
Augusztus 18. Kedd: 16.30- 18.00 Női jóga
Augusztus 19. Szerda: 18.30-20.00 Haladó Gerincjóga

Augusztus 24. Hétfő: 18.30- 20.00 Hatha jóga
Augusztus 25. Kedd: 9.00- 10.30 Gerincjóga
Augusztus 25. Kedd: 16.30- 18.00 Női jóga
Augusztus 26. Szerda: 18.30- 20.00 Haladó Gerincjóga
Augusztus 27. Csütörtök: 16.30- 18.00 Gerincjóga

Augusztus 31. Hétfő: 18.30- 20.00 Hatha jóga

!!! NYÁRI SZÜNET !!!

Kedves Vendégeim,

Augusztus 5.-14.-ig  szabadság miatt a jóga órák szünetelnek. Augusztus 17-én folytatjuk. Kellemes pihenést kívánok!

Mai

2021.08.09

"Az ember mindig választhat.
Mindig van lehetősége a jót választani."
(R. M. Romero)

A képek tökéletes külsőt adnak a bejegyzésednek, felkeltve látogatóid figyelmét, hogy rákattintsanak. A bejegyzésed első képe az előnézetben is látható. Egy érdekes kezdőkép növelheti a cikked vonzerejét.

Korona helyzet

2020.03.15

A Lélekszigeten (bizonytalan ideig) szünetelnek a jógaórák és az egyéb csoportos foglalkozásokat.
Csatlakozva a józanul aggódók csoportjához, igyekszem olyan döntést hozni, mellyel Benneteket és a családomat is védeni tudom.
Remélem minél hamarabb és problémák nélkül jutunk át ezen az időszakon!

A bevezető bekezdésből olvasóid megtudhatják bejegyzésed fő gondolatát. Emellett rövid előnézetként is szolgál a blogbejegyzések listájában. Eltérő formázással könnyen elérheted, hogy kitűnjön a többi szöveg közül. Olvass tovább, hogy hogyan formázhatod a blogbejegyzéseidet.

A rövid és egyszerű blogbejegyzés a legjobb módja, hogy látogatóid mindig képben legyenek. Izgalmas bevezető és egy tömör, informatív tartalom biztosítja, hogy olvasóid visszatérjenek további újdonságokért.

© 2020 Léleksziget- Jóga Katival. 5000 Szolnok, Kápolna út 4.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el